dr.Urbán-Szabó Béla
2013. 10. 25.
Velünk eltűnik a múlt
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
 



 
 
 
 
1930-1960 között Magyarországon is sokan lettek áldozatai a Heine-Medin kórnak, a járványos gyermekbénulásnak. Akik az ötvenes évek végén lettek áldozatok, már azok többsége is inkább közelebb van a hatvanadik életévéhez, mint az ötvenhez.
            A legtöbben gyerekként kezdtük meg a hátrányok leküzdését, önmagunk rehabilitációját. Voltak időszakok, mikor többet voltunk kórházban a különböző kezelések, korrekciós műtétek miatt, mint otthon.
            Aztán jött az iskolás időszak. Volt egy-két intézmény, ahol el lehetett végezni az általános iskolát, majd a középiskolát, szakmát lehetett tanulni. A legtöbbünk esetében viszont az történt, hogy családi segítséggel integrált körülmények között tanulhattunk. Főiskolára, egyetemre is viszonylag sokat jártak közülünk.
            Felmérési, statisztikai adatok bizonyítják, hogy a heine-medinnesek között az egyéb mozgásszervi problémákkal érintett populációhoz képest magasabb az iskolázottsági, képzettségi arány.
            A tanulás után jött a munkavállalás és a családalapítás időszaka. Tapasztalati tény szintén, és a kapcsolódó adatok is ezt mutatják, hogy a heinések sokan dolgoztak - és dolgoznak jelenleg is -, alapítottak családot, vállaltak gyerekeket. Leginkább megint csak magunkat rehabilitáltuk.
            Ne feledjük, hogy amikor ezeket az életszakaszokat megéltük, kontraktúrások voltunk és gerincferdülésesek, bicegtünk, botot, járógépet vagy kerekesszéket használtunk.
            Így érkezünk el a jelenbe, így érkezünk el oda, hogy már közelebb vagyunk a hatvanhoz, mint az ötvenhez, egy kicsit vagy nagyon is elhasználódtunk, félünk a post politól, félünk, hogy a különböző kormányzati intézkedések következményeként mi lesz velünk.
            Szóval egy jó adag félsz van már bennük a jövőt illetően. A szüleink már vagy meghaltak, vagy nagyon idősek, maguk is segítségre szorulnak, a gyerekeink közül ki erre, ki arra, a barátaink, akiknek a segítségére, számíthattunk, számíthatunk, velünk együtt öregedtek meg.
            Ott tartunk, hogy szaporodnak az életkorból és a heine-medinből adódó problémáink. Nem elsősorban rehabilitációra, hanem kezelésre és ellátásra, adott esetben személyes ellátásra fogunk szorulni. Úgyis mondhatnám, hogy visszatértünk gyerekkorunk problémáihoz, csak más hangsúlyokkal.
            Bennünk van a félsz a jövőtől. És ebből következnek a Heine-Medin Szekció és a MEOSZ jövőbeni feladatai is bennünket érintően.
            Hogy legyenek kórházak, ahol kezelni, fogadni tudnak bennünket. Hogy legyenek olyan otthonok, ahová felvételünket kérhetjük és a térítési díjat is tudjuk fizetni. Hogy legyenek gyógyászati segédeszközeink az adott helyzetnek megfelelően. Hogy legyen általában anyagi lehetőségünk megfizetni a személyes gondoskodást.
            Ahány heine-medines, annyi eset. Probléma-hasonlóságaink vannak, éppen ezért fontos, hogy a tapasztalatainkat megosszuk egymás között, egymástól is sokat tanulhatunk. Ennek viszont minimális előfeltétele egymás problémáinak elismerése, magunk között a tolerancia é s a szolidaritás érvényesítése. Ezt nem pótolja az, ha a társadalommal szemben fogalmazunk meg ilyen elvárásokat. 
            Meg kel tanulnunk kérnünk, és ha kell, követelnünk is.
            A heine-medinesek motorjai voltak és még jelenleg is azok a mozgássérült emberek mozgalmának, érdekvédelmi, érdekérvényesítő szervezeteinek létrehozásában, működtetésében. Ahogy azonban az öregedő motor is egyre több odafigyelést és gondoskodást kíván, úgy mi is.
            A heinéseknek már nem lehet, nincs ifjúsági csoportjuk. Velünk eltűnik a múlt egy szelete és marad az emlékezet.
            Annak pedig csak örüljünk, hogy voltak, vannak köztünk olyan emberek, mint Rádai Sándor volt. Négy végtagbénultként teljes életet élt, szakmailag pedig olyan dolgokat tett le  az asztalra, amikre a szakemberek mindig fognak emlékezni. Élete példa lehet valamennyi heinés számára, de általában is valamennyi ember számára.
 
(Elhangzott 2013. október 24-én a MEOSZ - a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége - székházában rendezett megemlékezésen a Polio Világnapján. Ennek keretében került felavatásra Rádai Sándor emléktáblája. Rádai Sándor heine.medines gépészmérnök volt, elévülhetetlen érdemeket szerzett az építési szabványokra vonatkozó ajánlások kidolgozásában az akadálymentesítés területén és kezdeményezője volt a nyolcvanas években a mozgáskorlátozott embereknek járó parkolási kártya vagy a benzinjegy bevezetésének is.)

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés