dr.Urbán-Szabó Béla
2013. 11. 17.
Tajtékos napok
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
 - filmajánló -
 
 
Boris Vian halála olyan volt, amilyen az élete. Olyan nem mindennapi. De ne szaladjunk ennyire előre!
            Életében nem lehetett pontosan tudni, hogy mi volt inkább: zeneszerző, dzsessztrombitás, énekes, feltaláló, színész, író… Ma íróként tartjuk számon.
            Még írósága is vargabetűs. Első regényei nem arattak sikert. Aztán vesz egy fordulatot és Vernon Sulliven néven kezd el írni, megjelentetni regényeket (Köpök a sírotokra, A holtaknak már mindegy, Pusztuljon minden rusnyaság, és mindezt a nők miatt).
            A  saját nevén megjelentetett művei között van a Tajtékos napok, a Venyigeszú, a Plankton, a Pekingi ősz. Ezek a negyvenes években született regények a lassan értek be, a hippikorszakban – a hatvanas években, Vian halála után – lettek sikerkönyvek. Az álnéven írt regényei mindjárt sikeresek voltak.
            Vian sokoldalú tehetségére mi sem jellemzőbb, hogy a negyvenes években a kor legjobb amerikai dzsesszmuzsikusaival is együtt játszott (Miles Davis).
            A Tajtékos napoknak ez a mostani a harmadok filmfeldolgozása Miichel Gondy rendezésében.
            A történet egy szerelem szürreális ábrázolása, feldolgozása. Colin és Chloe szerelme szokványos. Aztán Chloe beteg lesz, a gyógyításába beleszegényednek. Annyira, hogy a nő halála után már a tisztességes temetése is problémát jelent. A temetés körüli kálvária nagyon is a mi időnket idézi szociális temetéstestül, mindenestül.
            Viharos végzetes szerelem. A Chloet alakító Audrey Tautou és a Colint játszó Romain Duris nagyon jó. Ha semmi másért, Tautou miatt mindenképp érdemes megnézni a filmet.
            A film mellékszála a másik férfifőszereplőhöz, Chickhez kapcsolódik. Gyűjti Jean-Sol Partre filozófus könyveit (a név Jean-Paul Sartre-ra, Vian barátjára utal). Chick jegyesének, Alise-nek, annyira elege van ebből a mániából, hogy megöli Partre-t és minden könyvesboltost, aki a könyveit árulja.
            Ezt a mellékszálat azért említem, mert kétségeim vannak afelől, hogy a mai barátságok elbírnának-e egy ilyen művészi fricskát.
            Kíváncsi volnék rá, hogy Viannak vajon tetszene-e ez a filmváltozat? Mit szólna hozzá?
            Boris Vian a Köpök a sírotokra film-feldolgozását megnézte és annyira elégedetlen volt, annyira felháborodott, hogy szívroham következtében meghalt.
Kulcsszavak: film, kultura, ajánló

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés