dr.Urbán-Szabó Béla
2014. 01. 18.
Martfűi levelek - A kilátástalanság vizén
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kedves Barátom,
ha valaki néhány évvel ezelőtt azt mondja, hogy ötven fölött olyasmik miatt kell idegeskednem, mint ma, nem hittem volna, talán még ki is nevetem.
       Sajnos ma, ma van, s a ma valósága nagyon lehúz.
       Ha a plakátokat nézem, a média többségét látom, hallgatom, olvasom, akár örülhetnék is.
    A napi tapasztalat azonban az, hogy az ismeretségi körömbe tartozók hetven százaléka munkavállalási, megélhetési … problémákkal küzd. Engem is körbecsapkodnak a hullámok.
      A kilencvenes évek végén egyik ismerősöm megjegyezte, nem is gondolta, hogy ennyi kerekes-székes van Magyarországon. Mindig is ennyien voltak, csak nem bírták elhagyni otthonaikat, nem bírtak közlekedni az utcán.
      A kerekes-székesek ma szép lassan visszaszorulnak meglévő otthonaikba, aminek elsősorban anyagi okai vannak.
      Valami hasonló játszódott, játszódik le a hajléktalanokkal is. Valamikor a szocializmusban még a szegénység is tabutéma volt, hivatalosan nem is volt szegénység. Aztán a kilencvenes években a nagyobb városok, különösen Budapest utcáit ellepték a hajléktalanok. Most meg őket akarják, szeretnék eldugni hatóságilag. Ha nem látjuk őket, akár még azt is gondolhatjuk, hogy nincsenek is.  
      Megjegyzem, hogy a hajléktalanok között nő a súlyosan sérültek, a kerekes-székesek aránya. A társadalom hozzáállása az egész problémához olyan, hogyha nem tudunk vele mit kezdeni, tüntessük el.
      "… Akiknek van még veszteni valójuk, azok nem akarnak tudomást venni azokról az emberekről, akik már rég elvesztettek szinte mindent. Nem akarnak rájuk nézni sem, ki akarják őket zárni a közterekről, és a társadalom láthatatlan, szürke zónájába száműznék őket. A szegény ember kellemetlen látvány, és arra emlékeztet, hogy a jómód viszonylagos: a társadalom anómiás állapotában bárki bármikor lecsúszhat, valamint kínos felelősségérzetet kelt azokban, akik úgy ítélik meg, hogy ők nem tehetnek semmit. A nagyon szegény ember többnyire rosszul öltözött, mosdatlan, és nem is mindig viselkedik kifogástalanul. A szegény ember nem jó társaság, nem jó vele egy térben tartózkodni, nincs értelme vele szóba elegyedni. A szegényektől való arrogáns félelem a szeparációban látja a megoldást, emberi életeket és sorsokat kezel rendészeti kérdésként…" (Deczki Sarolta Tudósítás a legszéléről, 2000 folyóirat, 2013. szeptemberi szám).
       Egyre többen eveznek a kilátástalanság vizén..
       Tudod Barátom, jó volna, ha rám cáfolnál.
       Addig is üdvözöl barátod:

       Adalbert

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés