dr.Urbán-Szabó Béla
2014. 09. 22.
Napló
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
 
 Hetek óta 313-314 forint körül van az euró árfolyama. Ezen már nem háborodik föl senki, nem is igazán hír. Úgy vesszük tudomásul, ahogy a Nap este nyugszik, reggel pedig kél.
 
x x x
 
Napok óta próbálom értelmezni, megemészteni Orbán Viktor miniszterelnök úr tusnádfürdői 2014. július 26-i beszédét. 
       Komolyan kell venni az itt elhangzottakat. Amiket annak idején a kötcsei beszédében fölvázolt, előrevetített, azt valósította meg tulajdonképpen 2010 és 2014 között. Amit most elmondott, az lesz valószínűséggel a következő négy év menetrendje.
        Ahogy látom, ezzel a beszéddel az ellenzék végképp nem tud mit kezdeni.
 
x x x
 
A közelmúltbeli Budapest Pride-n állítólag három-négyezren is voltak. Kétségeim vannak a tekintetben, hogy a mai ellenzék egy ilyen mértékű tiltakozást ki tudna-e állítani.
 
x x x
 
Egy hír szerint közel egymillió-négyszázezer magyar munkavállaló fizet társadalombiztosítási járulékot Angliában, ebből egymillióan havonta rendszeresen. 
       Sokan kétségbe vonják ezeknek az adatoknak a valódiságát. az adatok nekem is soknak tűnnek. De nekem sok lenne a nyolcszázezer, a hétszázezer, sok az ötszázezer munkavállaló is. Az ilyen adatokat mellesleg  könnyű ellenőrizni az angliai statisztikai nyilvántartások alapján.
      Sok olyan ismerősről tudok, akik a nyári szabadságukat arra használják, hogy egy-másfél hónapot kint dolgoznak Angliában.
       Az elmúlt néhány héten szintén az ismeretségi körömben két család költözött ki Németországba. Olyan esetekről - sajnos - nem tudok, hogy az elmúlt években kiköltözött családok közül bárkik is végleg hazaköltöztek volna.
       Lehet a számokat vitatni, de valami nagyon nincs jól.

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés