2014. 01. 07.
A nincstelenek közöttünk élnek
- ajánló Borbély Szilárd Nincstelenek című regényéhez -
Kétségtelenül a 2013-as év sikerkönyve Borbély Szilárdnak a Kalligramnál megjelent Nincstelenek című regénye. Egy sikerkönyvről pedig nehéz írni, nehezebb, mint általában. Ilyenkor mindig az motoszkál bennem, nehogy ismételjem, amit előttem akár már többen is elmondtak, leírtak.
A regény több mint negyven évvel ezelőtt játszódik egy kis faluban, a Nyírségben, a román határhoz közel. A szocializmus korszaka van, de a benyomások, a leírások, a történetek alapján akár ma is játszódhatna. A nincstelenek, a szegények köztünk, velünk élnek.
Azt hihettük, hogy Móricz, Sánta Ferenc, Fejes Endre, Tar Sándor… után a nincstelenek ábrázolásában nehéz újat mondani. De lehet. Mondhatnám azt is, hogy Borbély Szilárd műve hiánypótló.
A húszas-harmincas években a magyar szegénységről, a nincstelenek nyomoráról máig érvényes műveket írtak – elsősorban – a népiek. A legutóbbi népiek közül Illyés Gyula, Fekete Gyula, Sánta Ferenc halottak, Csoóri Sándor, Juhász Ferenc idősek.
Nem maradt szószólója ennek a társadalmi rétegnek a szépirodalomban. Ebbe az űrbe robbant be Borbély Szilárd a regényével. Szó szerint berobbant és szólt nagyot. Ennek az is kézzelfogható jele, hogy fél éven belül másodjára is kiadta a kiadó. Mai világunkban ez nem kis teljesítmény.
x x x
Egy kisfiú szemszögéből látjuk a történteket. Ennek nyelvi megjelenési formája a rövid, tömör mondatok. Ez a stílus nagyon hasonlít Agota Kristof Trilógiája első darabjának, A nagy füzetnek a stílusára.
A stílusból adódóan a szöveg leíró jellegű. Ahogy egy gyerek látja, tapasztalja maga körül a világot. Fényképszerűen rögzít, nem magyaráz. A regény maga is mozaokszerű történetek, képek füzére.
A fiú a szegénységet sem éli meg szegénységként, ez a mindennapok természetes állapota számára.
x x x
A regény tele van visszatérő motívumokkal. Ilyenek a prímszámok, a három, az öt, a hét, a tizenhét…, amelyek csak eggyel és önmagukkal oszthatók.
A másik ilyen visszatérő motívum az elvágyódás. A család kirekesztettségben él a faluban. El szeretnének, el akarnak menni onnan. Ezt a vágyat tolják maguk előtt, aztán a regény végén elmennek.
Visszatérő motívum az erőszakosság, a trágárság, az anya öngyilkossággal való fenyegetőzése... Nem terhelt módon, de annyira éppen, hogy így is érzékeljük, milyen világ ez.
x x x
A téeszesítés után vagyunk. Elvették, amilyük volt, nem sok volt, ahhoz azonban éppen elég, hogy kuláknak tartsák őket. "… Mert mi vagyunk az urak. Máma már a nép az úr. A tegnapi kizsákmányoltak. Most mi zsákmányoljuk ki a kulákokat… Ha nem tetszik, untetszik! Oszt punktum!", mondják az egykori zsellérek" (10. oldal).
Az apa ezért sem kap munkát helyben, pedig a téeszelnök barátja volt valamikor. Most meg már nem is tegezheti.
x x x
A kuláksággal van összefüggésben a vidéki zsidóság kérdése is. Ez is része és oka a kirekesztettségnek. Elég, ha egy utcai ablakkal több van a házon.
"Mert nekik mindenki zsidó, aki nem ott hal meg, ahol született. Aki el fog menni közülük, azon megérzik, hogy más. Aki nem olyan, mint ők, azon érzik az idegenszagot. Csak a magunkfajtáját viselik el. Aki elmegy, az áruló. Aki másmilyen, az is. És aki más akar lenni, az is. Mindenkit zsidónak tartanak, aki használja az eszét. Aki okosabb náluk: az zsidó. Ha észreveszik egy gyereken, hogy okos, akkor pálinkás kenyeret adnak neki. Cukrozott borral itatják, hogy elbutuljon. Hogy ne hagyja el a szüleit öreg korukra. Hogy megmaradjon a faluban. Hogy egész életében csak a kocsmáig merészkedjen el. Mert mindenkit gyűlölnek, aki nem olyan, mint ők. Aki gondolkodik. Aki spekulál. Aki mást akar. Aki egyáltalán valamit akar. Akinek csillag van a homlokán", mondja anyám" (154-155. oldal).
x x x
A regény alcíme: Már elment a Mesijás? Volt és már nincs. Elment, így múlt időben.
A regénybeli Mesijás a cigány, akit mindenki visszavár, mert ő takarítja az udvari budikat, és csak ezért várják vissza. A budik idővel megtelnek.
Mesijás kirekesztett, megtűrt, de szükség van rá.
x x x
A Nincstelenek letehetetlen regény, a régmúlt és a közelmúlt keveredik benne. Úgy vetül elénk, hogy a jelenünket is látni véljük.
Megérthetjük-e azt, ami megérthetetlen? Elfogadhatjuk-e azt, ami elfogadhatatlan? A válasz mindkét esetben nem. És akkor mit lehet tenni?
Tényleg, mit?
Kétségtelenül a 2013-as év sikerkönyve Borbély Szilárdnak a Kalligramnál megjelent Nincstelenek című regénye. Egy sikerkönyvről pedig nehéz írni, nehezebb, mint általában. Ilyenkor mindig az motoszkál bennem, nehogy ismételjem, amit előttem akár már többen is elmondtak, leírtak.
A regény több mint negyven évvel ezelőtt játszódik egy kis faluban, a Nyírségben, a román határhoz közel. A szocializmus korszaka van, de a benyomások, a leírások, a történetek alapján akár ma is játszódhatna. A nincstelenek, a szegények köztünk, velünk élnek.
Azt hihettük, hogy Móricz, Sánta Ferenc, Fejes Endre, Tar Sándor… után a nincstelenek ábrázolásában nehéz újat mondani. De lehet. Mondhatnám azt is, hogy Borbély Szilárd műve hiánypótló.
A húszas-harmincas években a magyar szegénységről, a nincstelenek nyomoráról máig érvényes műveket írtak – elsősorban – a népiek. A legutóbbi népiek közül Illyés Gyula, Fekete Gyula, Sánta Ferenc halottak, Csoóri Sándor, Juhász Ferenc idősek.
Nem maradt szószólója ennek a társadalmi rétegnek a szépirodalomban. Ebbe az űrbe robbant be Borbély Szilárd a regényével. Szó szerint berobbant és szólt nagyot. Ennek az is kézzelfogható jele, hogy fél éven belül másodjára is kiadta a kiadó. Mai világunkban ez nem kis teljesítmény.
x x x
Egy kisfiú szemszögéből látjuk a történteket. Ennek nyelvi megjelenési formája a rövid, tömör mondatok. Ez a stílus nagyon hasonlít Agota Kristof Trilógiája első darabjának, A nagy füzetnek a stílusára.
A stílusból adódóan a szöveg leíró jellegű. Ahogy egy gyerek látja, tapasztalja maga körül a világot. Fényképszerűen rögzít, nem magyaráz. A regény maga is mozaokszerű történetek, képek füzére.
A fiú a szegénységet sem éli meg szegénységként, ez a mindennapok természetes állapota számára.
x x x
A regény tele van visszatérő motívumokkal. Ilyenek a prímszámok, a három, az öt, a hét, a tizenhét…, amelyek csak eggyel és önmagukkal oszthatók.
A másik ilyen visszatérő motívum az elvágyódás. A család kirekesztettségben él a faluban. El szeretnének, el akarnak menni onnan. Ezt a vágyat tolják maguk előtt, aztán a regény végén elmennek.
Visszatérő motívum az erőszakosság, a trágárság, az anya öngyilkossággal való fenyegetőzése... Nem terhelt módon, de annyira éppen, hogy így is érzékeljük, milyen világ ez.
x x x
A téeszesítés után vagyunk. Elvették, amilyük volt, nem sok volt, ahhoz azonban éppen elég, hogy kuláknak tartsák őket. "… Mert mi vagyunk az urak. Máma már a nép az úr. A tegnapi kizsákmányoltak. Most mi zsákmányoljuk ki a kulákokat… Ha nem tetszik, untetszik! Oszt punktum!", mondják az egykori zsellérek" (10. oldal).
Az apa ezért sem kap munkát helyben, pedig a téeszelnök barátja volt valamikor. Most meg már nem is tegezheti.
x x x
A kuláksággal van összefüggésben a vidéki zsidóság kérdése is. Ez is része és oka a kirekesztettségnek. Elég, ha egy utcai ablakkal több van a házon.
"Mert nekik mindenki zsidó, aki nem ott hal meg, ahol született. Aki el fog menni közülük, azon megérzik, hogy más. Aki nem olyan, mint ők, azon érzik az idegenszagot. Csak a magunkfajtáját viselik el. Aki elmegy, az áruló. Aki másmilyen, az is. És aki más akar lenni, az is. Mindenkit zsidónak tartanak, aki használja az eszét. Aki okosabb náluk: az zsidó. Ha észreveszik egy gyereken, hogy okos, akkor pálinkás kenyeret adnak neki. Cukrozott borral itatják, hogy elbutuljon. Hogy ne hagyja el a szüleit öreg korukra. Hogy megmaradjon a faluban. Hogy egész életében csak a kocsmáig merészkedjen el. Mert mindenkit gyűlölnek, aki nem olyan, mint ők. Aki gondolkodik. Aki spekulál. Aki mást akar. Aki egyáltalán valamit akar. Akinek csillag van a homlokán", mondja anyám" (154-155. oldal).
x x x
A regény alcíme: Már elment a Mesijás? Volt és már nincs. Elment, így múlt időben.
A regénybeli Mesijás a cigány, akit mindenki visszavár, mert ő takarítja az udvari budikat, és csak ezért várják vissza. A budik idővel megtelnek.
Mesijás kirekesztett, megtűrt, de szükség van rá.
x x x
A Nincstelenek letehetetlen regény, a régmúlt és a közelmúlt keveredik benne. Úgy vetül elénk, hogy a jelenünket is látni véljük.
Megérthetjük-e azt, ami megérthetetlen? Elfogadhatjuk-e azt, ami elfogadhatatlan? A válasz mindkét esetben nem. És akkor mit lehet tenni?
Tényleg, mit?